27. Fejezet - A PPP és a SLIP

This translation may be out of date. To help with the translations please access the FreeBSD translations instance .

Table of Contents

27.1. Áttekintés

A FreeBSD számos módon képes összekötni két számítógépet. Ha betárcsázós modemmel akarunk hálózati vagy internetes kapcsolatot felépíteni, esetleg azt szeretnénk, hogy mások képesek legyenek minket ilyen módon elérni, akkor ahhoz PPP-t, illetve SLIP-et kell használnunk. Ebben a fejezetben a modemes kommunikáció beállításait mutatjuk be részletesebben.

A fejezet elolvasása során megismerjük:

  • hogyan állítsunk be felhasználói PPP-t;

  • hogyan állítsunk be rendszerszintû PPP-t (csak FreeBSD 7. X );

  • hogyan állítsunk be egy PPPoE (PPP over Ethernet, vagyis "PPP Ethernet felett") kapcsolatot;

  • hogyan állítsunk be egy PPPoA (PPP over ATM, vagyis "PPP ATM felett") kapcsolatot;

  • hogyan állítsunk be SLIP klienst és szervert (csak FreeBSD 7. X ).

A fejezet elolvasásához ajánlott:

  • az alapvetõ hálózati technológiák ismerete;

  • a betárcsázós kapcsolatok, a PPP és/vagy SLIP alapjainak és céljainak megértése.

Talán érdekli a kedves olvasót, hogy mi az alapvetõ különbség a felhasználói és a rendszerszintû PPP között. A válasz egyszerû: a felhasználói PPP a beérkezõ és kimenõ adatokat nem a rendszermagban, hanem a felhasználói szinten dolgozza fel. Ez költséges abból a szempontból, hogy emiatt adatokat kell másolgatni a rendszer és a felhasználói szint között, azonban egy sokkal többet tudó PPP implementációnak ad ezzel utat. A felhasználói PPP a tun eszközön keresztül kommunikál a külvilággal, miközben a rendszermagban található PPP mindezt a ppp eszközzel valósítja meg.

A fejezetben a felhasználói PPP-t egyszerûen csak ppp néven fogjuk hivatkozni, hacsak nem lesz szükséges különbséget tennünk közte és más PPP szoftverek, mint például a pppd között. Ha mást nem mondunk, akkor a fejezetben ismertetett összes parancsot root felhasználóként kell kiadni.

27.2. A felhasználói PPP alkalmazása

A FreeBSD 8.0 változatától kezdõdõen a soros portokhoz tartozó eszközök nevei /dev/cuadN helyett /dev/cuauN , illetve /dev/ttydN helyett /dev/ttyuN lettek. A FreeBSD 7. X felhasználóknak ezeknek a változásoknak megfelelõen kell olvasniuk az itt szereplõ dokumentációt.

27.2.1. A felhasználói PPP

27.2.1.1. Elõfeltételek

A leírás feltételezi, hogy rendelkezünk a következõkkel:

  • Olyan internet-elõfizetés, ahol PPP-n keresztül csatlakozunk

  • Egy modem vagy más olyan rendszerünkhöz csatlakozó eszköz, amelyen keresztül el tudjuk érni az internet-szolgáltatónkat

  • Az internet-elõfizetés betárcsázásához szükséges telefonszámok

  • A bejelentkezési nevünk és jelszavunk. (Vagy a megszokott UNIX®-os felhasználói név és jelszó páros, vagy egy PAP esetleg CHAP bejelentkezési név és jelszó.)

  • Egy vagy több névszerver IP-címe. Ehhez az internet-szolgáltatók általában két IP-címet adnak meg. Ha egyet sem kaptunk, akkor a ppp.conf állományban erre a célra használhatjuk az enable dns parancsot, és ekkor a ppp majd automatikusan be fogja állítani nekünk a névszervereket. Ezt a lehetõséget az befolyásolja, hogy az internet-szolgáltató oldalán mûködõ PPP implementáció támogatja-e a névfeloldás egyeztetését (DNS negotiation).

A következõ információkat is megkaphatjuk az internet-elõfizetésünkhöz, de nem feltétlenül szükségesek:

  • Az internet-szolgáltató átjárójának IP-címe. Az átjáró az a gép, amelyen keresztül a gépünk csatlakozik és számára ez lesz az alapértelmezett átjáró . Ha nem rendelkezünk ezzel az információval, akkor csak állítsunk be valamit, és majd a csatlakozáskor a szolgáltató PPP szervere felülírja a megfelelõ beállításokkal.

    Erre a címre a ppp HISADDR néven hivatkozik.

  • A használandó hálózati maszk. Amennyiben a szolgáltató ezt nem adta meg, nyugodtan használjuk erre a 255.255.255.255 értéket.

  • Ha a szolgáltatónk statikus IP-címet és rögzített hálózati nevet is biztosít nekünk, ezt is megadhatjuk. Minden más esetben egyszerûen csak hagyjuk, hogy a rendszer automatikusan válasszon nekünk egyet.

Ha a szükséges információknak nem vagyunk birtokában, akkor vegyük fel a kapcsolatot az internet-szolgáltatókkal.

Ebben a szakaszban a példákban szereplõ konfigurációs állományok sorait számozva láthatjuk. Ezek a sorszámok a bemutatás és a tárgyalás megkönnyítése érdekében szerepelnek, és nem az eredeti állományok részei. Mindezek mellett a tabulátorok és szóközök megfelelõ használata is fontos.

27.2.1.2. A PPP automatikus beállítása

A ppp és a pppd (a PPP rendszerszintû megvalósítása) egyaránt az /etc/ppp könyvtárban található konfigurációs állományokat használja. A felhasználói PPP-hez ezenkívül még a /usr/shared/examples/ppp/ könyvtárban vannak példák.

A ppp parancs beállítása az igényeinktõl függõen számos állomány módosítását igényelheti. A tartalmukat nagyban befolyásolja, hogy a szolgáltatónk részérõl a címeket kiosztása statikus (vagyis egy adott címet kapunk és folyamatosan azt használjuk) esetleg dinamikus (vagyis az IP-címünk minden egyes kapcsolódáskor más és más).

27.2.1.2.1. PPP statikus IP-címmel

Ebben az esetben az /etc/ppp/ppp.conf konfigurációs állományt kell átszerkesztenünk. Tartalma az alábbi példához hasonlítható.

A : karakterrel végzõdõ sorok mindig az elsõ oszlopban kezdõdnek (tehát a sor elején), míg az összes többi sort tabulátorok vagy szóközök használatával bentebb kell raknunk. 

1     default:
2       set log Phase Chat LCP IPCP CCP tun command
3       ident user-ppp VERSION (built COMPILATIONDATE)
4       set device /dev/cuau0
5       set speed 115200
6       set dial "ABORT BUSY ABORT NO\\sCARRIER TIMEOUT 5 \
7                 \"\" AT OK-AT-OK ATE1Q0 OK \\dATDT\\T TIMEOUT 40 CONNECT"
8       set timeout 180
9       enable dns
10
11    szolgaltato:
12      set phone "(123) 456 7890"
13      set authname ize
14      set authkey mize
15      set login "TIMEOUT 10 \"\" \"\" gin:--gin: \\U word: \\P col: ppp"
16      set timeout 300
17      set ifaddr x.x.x.x y.y.y.y 255.255.255.255 0.0.0.0
18      add default HISADDR
1- sor

Ez azonosítja be az alapértelmezett bejegyzést. Az itt szereplõ parancsok a ppp minden egyes futásakor magukból végrehajtódnak.

2- sor

Beállítja a naplózás paramétereit. Amikor a beállításaink már kifogástalanul mûködnek, akkor ezt a sort érdemes átírni a következõre: 

set log phase tun

Ezzel jelentõs mértékben vissza tudjuk fogni a naplózás mértékét.

3- sor

Ezzel mondjuk meg a PPP-nek, hogy a többiek felé miként azonosítsa magát. A PPP akkor azonosítja magát a társak felé, ha valamilyen gondja akad az egyeztetésekkel és a kapcsolat beállításával. Az így továbbított információk a másik oldal rendszergazdái számára nyújthatnak segítséget az ilyen jellegû problémák felderítésében.

4- sor

Itt adjuk meg az eszközt, amelyre a modem csatlakozik. A COM1 neve /dev/cuau0 , a COM2 neve pedig /dev/cuau1 .

5- sor

A csatlakozás sebességét adjuk meg. Ha a 115 200-as érték itt nem mûködne (ez egyébként minden újabb gyártmányú modem esetében elfogadható), akkor helyette használjuk a 38400-as beállítást.

6- és 7- sorok

A híváshoz használt karakterlánc. A felhasználói PPP a chat(8) programhoz hasonló "küldök-várok" típusú szerkesztést alkalmaz. A kihasználható lehetõségekrõl a man oldalán olvashatunk részletesebben.

Az olvashatóság kedvéért a parancs a következõ sorban folytatódik. A ppp.conf állományban bármelyik parancs, ahol a \ karakterrel zárjuk a sort, az ugyanígy folytatható a következõben.

8- sor

A kapcsolathoz tartozó üresjárati idõt állítja be. Ennek értéke alapból 180 másodperc, így ez a sor pusztán csak az érthetõséget szolgálja.

9- sor

Arra utasítja a PPP-t, hogy a többiektõl kérdezze le a helyi névfeloldó beállításait. Ha saját névszervert futtatunk, akkor ezt a sort tegyük inkább megjegyzésbe vagy töröljük ki.

10- sor

Ez az üres sor az átláthatóság kedvéért került bele. A PPP az összes üres sort figyelmen kívül hagyja.

11- sor

Itt kezdõdik a "szolgaltato" nevû szolgáltatóhoz tartozó bejegyzés. Ezt késõbb akár ki is cserélhetjük az internet-szolgáltatónk nevére, így a load szolgáltató beállítással tudjuk majd beindítani a kapcsolatot.

12- sor

Beállítjuk a szolgáltatóhoz tartozó telefonszámot. A kettõspont ( : ) vagy a csõvezeték ( | ) karakterekkel elválasztva több telefonszámot is meg tudunk adni. A ppp(8) oldalon olvashatunk a két elválasztó közti különbségekrõl. Röviden ezeket úgy foglalhatnánk össze, hogy ha váltogatni akarunk a számok között, akkor használjuk a kettõspontot. Ha mindig az elsõként megadott számot akarjuk hívni és a többit csak akkor, ha ez nem mûködik, akkor a csõvezeték karakterre lesz szükségünk. Ahogy a példa is mutatja, az összes telefonszámot tegyük mindig idézõjelek közé.

Ha a telefonszámban egyébként is szerepelnek szóközök, akkor is idézõjelek ( " ) közé kell tennünk. Ennek elhagyásával egy egyszerû, ámde kényes hibát ejtünk.

13- és 14- sor

A felhasználói nevet és jelszót tartalmazza. Amikor egy UNIX® fajtájú bejelentkezést kapunk, akkor ezekre az értékekre a set login parancsban \U és \P változókkal tudunk hivatkozni. Ha PAP vagy CHAP használatával jelentkezünk be, akkor ezek az értékek a hitelesítéskor kerülnek felhasználásra.

15- sor

Ha a PAP vagy CHAP protokollok valamelyikét használjuk, akkor nem lesz szükségünk a login változóra, ezért ezt megjegyzésbe is tehetjük, vagy akár ki is törölhetjük. A PAP és CHAP hitelesítésrõl szóló részben olvashatjuk ennek további részleteit.

A bejelentkezéshez használt karakterlánc hasonlít a behíváshoz használt, chat-szerû felépítéssel rendelkezõ karakterlánchoz. A példában látható karakterlánc egy olyan szolgáltatáshoz illeszkedik, ahol a bejelentkezés valahogy így néz ki: 

A Világ Legjobb Szolgáltatója
login: izé
password: mizé
protocol: ppp

Ezt a szkriptet alakítsuk a saját igényeinkhez. Ha elõször próbálkozunk ilyen szkript írásával, akkor lehetõleg kapcsoljuk be a rendszerek között lezajló "beszélgetés" naplózását, hogy ellenõrizni tudjuk minden a megfelelõen módon történik-e.

16- sor

Beállítjuk a kapcsolathoz tartozó alapértelmezett idõkorlátot (másodpercben). Itt a kapcsolat automatikusan lezárul 300 másodperc tétlenséget követõen. Ha nem akarunk ilyen korlátot szabni, akkor ezt az értéket állítsuk nullára vagy használjuk a -ddial paranccsori kapcsolót.

17- sor

A felülethez tartozó címeket állítja be. A x.x.x.x helyére a szolgáltató által kiosztott IP-címet kell beírnunk. A y.y.y.y helyett pedig a szolgáltató átjárója kerül be (lényegében az a gép, amelyhez csatlakozunk). Amennyiben az internet-szolgáltatónk nem adott meg semmilyen átjárót, erre a célra a 10.0.0.2/0 címet is használhatjuk. Amikor "nekünk kell kitalálnunk" ezeket a címeket, akkor ne felejtsünk el létrehozni hozzájuk egy bejegyzést az /etc/ppp/ppp.linkup állományban a PPP dinamikus IP-címmel szakaszban szereplõek szerint. Ha nem adjuk meg ezt a sort, akkor a ppp parancs nem képes -auto módban mûködni.

18- sor

A szolgáltató átjárójához felvesz egy alapértelmezett útvonalat. A HISADDR kulcsszót a 17. sorban megadott átjáró címével helyettesítjük. Ezért fontos, hogy ez a 17. sor után szerepeljen, különben a HISADDR nem lesz képes inicializálódni.

Ha a ppp parancsot nem akarjuk -auto módban futtatni, akkor ezt a sort a ppp.linkup állományba is átrakhatjuk.

Ha statikus IP-címmel rendelkezünk és a ppp -auto módban fut, akkor a ppp.linkup állományba egészen addig nem kell semmit sem írnunk, amíg a csatlakozás elõtt az útválasztási táblázatokban a megfelelõ adatok találhatóak. Olyankor is jól jöhet, amikor a csatlakozást követõen meg akarunk hívni bizonyos programokat. Ezt majd a sendmailes példában fogjuk bõvebben kifejteni.

Erre példákat a /usr/shared/examples/ppp/ könyvtárban találhatunk.

27.2.1.2.2. PPP dinamikus IP-címmel

Ha az internet-szolgáltatónktól nem kaptunk statikus IP-címet, akkor a ppp paranccsal is be tudjuk állítani a helyi és távoli címeket. Ez az IP-címek "kitalálásával" történik, valamint úgy, hogy a ppp számára a csatlakozás után lehetõvé tesszük az IP konfigurációs protocol (IP Configuration Protocol, IPCP) használatát. A ppp.conf tartalma szinte teljesen megegyezik a PPP statikus IP-címmel részben szereplõvel, egyetlen apró különbséggel: 

17      set ifaddr 10.0.0.1/0 10.0.0.2/0 255.255.255.255

Ismét szeretnénk elmondani, hogy a sorszámot ne írjuk bele, hiszen az csak hivatkozási céllal szerepel. Legalább egy szóközzel kezdjünk bentebb.

17- sor

A / után megjelenõ szám azoknak a biteknek a számát adja meg, amire a ppp támaszkodik. A környezetünknek jobban megfelelõ IP-címeket is megadhatunk, de a fenti példa minden esetben mûködni fog.

Az utolsó paraméterrel ( 0.0.0.0 ) azt mondjuk a PPP-nek, hogy az egyeztetést ne a 10.0.0.1 , hanem a 0.0.0.0 címmel kezdje meg, amire egyes szolgáltatók esetén szükségünk is lesz. A set ifaddr elsõ paramétereként azonban soha ne adjuk meg a 0.0.0.0 címet, mivel ezzel a PPP -auto módban nem tudja beállítani a kezdeti útvonalat.

Ha nem -auto módban indítjuk, akkor az /etc/ppp/ppp.linkup állományban meg kell adnunk még egy bejegyzést is. A ppp.linkup állományt a kapcsolat létrejötte után dolgozzuk fel. Itt már a ppp megkapta a felülethez tartozó címeket, így az útválasztási táblázatba fel tudjuk venni hozzájuk a megfelelõ bejegyzéseket: 

1     szolgaltato:
2      add default HISADDR
1- sor

A kapcsolat felépítése során a ppp a ppp.linkup állományban a következõ szabályok szerint fogja keresni a bejegyzéseket: elõször a ppp.conf állományban megadott címkét próbálja megtalálni. Ha ez nem sikerül, akkor az átjárónknak megfelelõ bejegyzést kezdi el keresni. Ez egy négy byte-ból álló, felírásában az IP-címekhez hasonlító címke. Ha még ez a címke sem található, akkor a MYADDR bejegyzést keresi.

2- sor

Ez a sor mondja meg a ppp programnak, hogy vegyen fel egy HISADDR címre vonatkozó alapértelmezett útvonalat. A HISADDR címet az IPCP által egyeztetett átjáró IP-címére cseréljük ki.

Ha erre a részletesebb példát akarunk látni, akkor a /usr/shared/examples/ppp/ppp.conf.sample és /usr/shared/examples/ppp/ppp.linkup.sample állományokban a pmdemand bejegyzést nézzük meg.

27.2.1.2.3. A bejövõ hívások fogadása

Amikor egy helyi hálózathoz csatlakozó gépen akarjuk a ppp programot beállítani a bejövõ hívások fogadására, akkor azt is el kell döntenünk, hogy engedélyezzük-e a csomagok továbbküldését a belsõ hálózat felé. Amennyiben igen, akkor a becsatlakozó gépenek a belsõ hálózatunkon ki kell osztani egy külön címet és az /etc/ppp/ppp.conf állományban, és meg kell adnunk az enable proxy parancsot. Emellett még az /etc/rc.conf állományban se feleljtsük el megadni a következõ sort: 

gateway_enable="YES"
27.2.1.2.4. Melyik getty?

A FreeBSD beállítása betárcsázós kapcsolatokhoz nagyon jól bemutatja a betárcsázós szolgáltatások beállítását a getty(8) segítségével.

A getty helyett egyébként az mgetty , a getty egy ügyesebb változata is használható (a comms/mgetty+sendfax portból), amely kifejezetten a betárcsázós vonalakhoz készült.

A mgetty használatának többek közt az egyik elõnye, hogy aktívan tartja a kapcsolatot a modemekkel, tehát hogy ha az /etc/ttys állományban letiltjuk a modemet, akkor nem is fog válaszolni a hívásokra.

Emellett az mgetty késõbbi változatai (a 0.99 beta változatától kezdve) még a PPP folyamok automatikus észlelését is támogatják, ezáltal a kliensek szkriptek nélkül is képesek elérni a szerverünket.

Ha errõl többet akarunk megtudni, akkor az mgetty paranccsal kapcsolatban olvassuk el Az mgetty és az AutoPPP címû szakaszt.

27.2.1.2.5. A PPP engedélyei

A ppp parancsot általában root felhasználóként kell futtatni. Ha viszont a ppp parancsot tetszõleges felhasználóval akarjuk szerver módban futtatni az iméntiek szerint, akkor ahhoz fel kell vennünk az /etc/group állományban szereplõ network csoportba.

Ezeken kívül még az allow paranccsal is engedélyeznünk kell konfigurációs állomány egy vagy több részének elérését is: 

allow users fred mary

Ha ezt a parancsot a default bejegyzésnél adjuk meg, akkor az így megadott felhasználók mindenhez hozzá tudnak férni.

27.2.1.2.6. PPP shellek a dinamikus IP-címek használóinak

Hozzunk létre egy /etc/ppp/ppp-shell nevû állományt, amelyben a következõk szerepelnek: 

#!/bin/sh
IDENT=`echo $0 | sed -e 's/^.*-\(.*\)$/\1/'`
CALLEDAS="$IDENT"
TTY=`tty`

if [ x$IDENT = xdialup ]; then
        IDENT=`basename $TTY`
fi

echo "PPP for $CALLEDAS on $TTY"
echo "Starting PPP for $IDENT"

exec /usr/sbin/ppp -direct $IDENT

Ez a szkript legyen végrehajtható. Ezután az alábbi paranccsal ppp-dialup néven készítsünk egy szimbolikus linket erre a szkriptre: 

# ln -s ppp-shell /etc/ppp/ppp-dialup

Ez a szkript lesz az összes betárcsázó felhasználónk shellje . A most következõ példa az /etc/passwd állományban szereplõ, pchilds nevû PPP felhasználó bejegyzését mutatja be (ne felejtsük el, hogy soha ne közvetlenül szerkesszük a jelszavakat tároló állományt, hanem a vipw(8) segítségével). 

pchilds:*:1011:300:Peter Childs PPP:/home/ppp:/etc/ppp/ppp-dialup

Hozzunk létre egy /home/ppp nevû könyvtárat a következõ bárki által olvasható 0 byte-os állományokkal: 

-r--r--r--   1 root     wheel           0 May 27 02:23 .hushlogin
-r--r--r--   1 root     wheel           0 May 27 02:22 .rhosts

Ezek hatására az /etc/motd állomány tartalma nem jelenik meg.

27.2.1.2.7. PPP shellek a statikus IP-címek használóinak

Az iméntiekhez hasonló módon készítsük el a ppp-shell állományt, és mindegyik statikus IP-vel rendelkezõ hozzáféréshez csináljunk egy szimbolikus linket a ppp-shell szkriptre.

Például, ha három betárcsázós ügyfelünk van, fred , sam és mary , feléjük 24 bites CIDR hálózatokat közvetítünk, akkor a következõket kell begépelnünk: 

# ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-fred
# ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-sam
# ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-mary

A fentebb szereplõ betárcsázós felhasználók eléréseihez tartozó shelleket állítsuk be az itt létrehozott szimbolikus linkekre (így tehát mary shellje az /etc/ppp/ppp-mary lesz).

27.2.1.2.8. A ppp.conf beállítása a dinamikus IP-címek használóinak

Az /etc/ppp/ppp.conf állományban a következõ sorok valamelyikének kellene szerepelnie: 

default:
  set debug phase lcp chat
  set timeout 0

ttyu0:
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.100.20 255.255.255.255
  enable proxy

ttyu1:
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.100.21 255.255.255.255
  enable proxy

A bentebb kezdett sorokat mi is kezdjünk bentebb.

A default: szakasz minden kapcsolat esetén betöltõdik. Az /etc/ttys állományban engedélyezett mindegyik betárcsázós vonal létrehoz a fenti ttyu0: szakaszhoz hasonló bejegyzést. Minden vonal kap egy egyedi IP-címet a dinamikus felhasználók számára szánt címtartományból.

27.2.1.2.9. A ppp.conf beállítása a statikus IP-vel rendelkezõk számára

A /usr/shared/examples/ppp/ppp.conf állományban szereplõ tartalom mellett az összes statikus kiosztású IP-címmel rendelkezõ betárcsázó felhasználóhoz még hozzá kell tennünk egy szakaszt. A példánkban ezek továbbra is fred , sam és mary . 

fred:
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.101.1 255.255.255.255

sam:
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.102.1 255.255.255.255

mary:
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.103.1 255.255.255.255

Amennyiben szükséges, az /etc/ppp/ppp.linkup tartalmazhat további útválasztási információkat is az egyes statikus IP-címmel rendelkezõ felhasználókhoz. A lentebb bemutatott sor a kliens ppp összekötettésén keresztül vesz fel egy útvonalat a 203.14.101.0/24 hálózat felé. 

fred:
  add 203.14.101.0 netmask 255.255.255.0 HISADDR

sam:
  add 203.14.102.0 netmask 255.255.255.0 HISADDR

mary:
  add 203.14.103.0 netmask 255.255.255.0 HISADDR
27.2.1.2.10. Az mgetty és az AutoPPP

Az comms/mgetty+sendfax port alapértelmezés szerint az AUTO_PPP beállítással érkezik, amely lehetõvé teszi, hogy az mgetty képessé legyen a PPP kapcsolatok LCP fázisát észlelni és magától létrehozni hozzá egy ppp shellt. Mivel az alapértelmezett név/jelszó páros azonban ilyenkor nem jelenik meg, a felhasználókat a PAP vagy a CHAP protokollon keresztül lehet hitelesíteni.

Ez a szakasz most feltételezi, hogy a sikeresen beállítottuk, lefordítottuk és telepítettük az comms/mgetty+sendfax portot.

Az /usr/local/etc/mgetty+sendfax/login.config állományban ne felejtsük ellenõrizni, hogy szerepel a következõ: 

/AutoPPP/ -     -		      /etc/ppp/ppp-pap-dialup

Ezzel utasítjuk az mgetty programot arra, hogy az észlelt PPP kapcsolatokhoz futtassa le a ppp-pap-dialup szkriptet.

Hozzunk létre az /etc/ppp/ppp-pap-dialup nevû állományt, amelyben majd a következõk fognak szerepelni (az állomány legyen végrehajtható): 

#!/bin/sh
exec /usr/sbin/ppp -direct pap$IDENT

Az /etc/ttys állományban engedélyezett összes betárcsázós vonalhoz készítsük el a megfelelõ bejegyzést az /etc/ppp/ppp.conf állományban. Ezek remekül meg fognak férni az imént készített definíciókkal. 

pap:
  enable pap
  set ifaddr 203.14.100.1 203.14.100.20-203.14.100.40
  enable proxy

Minden olyan felhasználónak, aki ezzel a módszerrel jelentkezik be, szüksége lesz egy név/jelszó kombinációra az /etc/ppp/ppp.secret állományban, vagy az alábbi beállítás megadásával választhatjuk azt is, hogy a felhasználókat az /etc/passwd állományon keresztül a PAP protokoll segítségével azonosítjuk. 

enable passwdauth

Ha statikus IP-címet akarunk kiosztani némely felhasználóknak, akkor az /etc/ppp/ppp.secret állományban ezt megadhatjuk a harmadik paraméternek. Errõl bõvebben a /usr/shared/examples/ppp/ppp.secret.sample állományban láthatunk példát.

27.2.1.2.11. A Microsoft kiterjesztései

A PPP úgy is beállítható, hogy kérésre DNS és NetBIOS típusú névfeloldáshoz is szolgáltasson információkat.

A PPP 1.x változatával úgy lehet engedélyezni ezeket a kiterjesztéseket, ha az /etc/ppp/ppp.conf állomány megfelelõ részeibe felvesszük a következõ sorokat: 

enable msext
set ns 203.14.100.1 203.14.100.2
set nbns 203.14.100.5

A PPP második és késõbbi változataiban pedig: 

accept dns
set dns 203.14.100.1 203.14.100.2
set nbns 203.14.100.5

Ezzel a kliens megkapja az elsõdleges és másodlagos névszerverek címeit, valamint a NetBIOS névszervert.

Ha a második és az azt követõ verziókban a set dns sort elhagyjuk, akkor a PPP az /etc/resolv.conf állományban található értékeket fogja használni.

27.2.1.2.12. A PAP és CHAP hitelesítés

Egyes internet-szolgáltatók úgy állítják be a rendszerüket, hogy a kapcsolat felépítése során a hitelesítés a PAP vagy CHAP mechanizmusok valamelyikével történik. Ilyenkor a szolgáltató nem egy login: sorral fogja bekérni a szükséges adatokat, hanem közvetlenül a PPP kapcsolatot kezdi el használni.

A PAP nem olyan biztonságos, mint a CHAP, de itt a biztonság nem is annyira fontos, mivel a jelszavak, amelyeket ugyan a PAP titkosítatlan formában küld tovább, csak egy soros vonalon haladnak át. A rossz indulatú támadók itt nem sok mindent tudnak "lehallgatni".

A PPP statikus IP-címmel és a PPP dinamikus IP címmel címû szakaszokhoz képest a következõ módosításokat kell elvégeznünk: 

13      set authname AFelhasználóiNevem
14      set authkey AJelszavam
15      set login
13- sor

Ebben a sorban adjuk meg a PAP/CHAP felhasználói nevünket, amelyet AFelhasználóiNevem helyett kell beírni.

14- sor

Ebben a sorban adjuk meg a PAP/CHAP jelszavunkat, AJelszavam helyett. Szándénkunk egyértelmûsítése érdekében ezek mellett még egy további sort is érdemes felvennünk, tehát: 

16      accept PAP

vagy 

16      accept CHAP

Alapértelmezés szerint a PAP és CHAP is egyaránt elfogadott.

15- sor

A PAP és CHAP alkalmazásakor általában nem is kell bejelentkeznünk a szolgáltató szerverére. Ezért a "set login" parancsnál használt karakterláncot le is kell tiltanunk.

27.2.1.2.13. A ppp beállításainak megváltoztatása menet közben

A háttérben futó ppp programhoz menet közben is tudunk beszélni, de csak olyankor, amikor az ehhez szükséges portot megadtuk. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha beállítások közé felvesszük az alábbit: 

set server /var/run/ppp-tun%d DiagnosticPassword 0177

Így a PPP az elõre megadott UNIX® tartománybeli socketen keresztül fogja várni a kapcsolódásunkat, és a konkrét hozzáféréshez jelszót kér. A névben szereplõ %d a használatban levõ tun eszköz sorszámát jelöli.

Miután a csatlakozás beállítódott, a szkriptekben a pppctl(8) program használható a futó program vezérléséhez.

27.2.1.3. A PPP hálózati címfordítási képességének kihasználása

A PPP képes a rendszermag rásegítése nélkül képes hálózati címfordítást végezni. Ezt a lehetõséget a következõ sor hozzáadásával tudjuk aktiválni az /etc/ppp/ppp.conf állományban: 

nat enable yes

A PPP-be épített hálózati címfordítás a -nat parancssori paraméterrel is bekapcsolható. Az /etc/rc.conf állományban is található hozzá egy ppp_nat változó, amely alapértelmezés szerint engedélyezett.

Amikor használjuk ezt a lehetõséget, az /etc/ppp/ppp.conf állományban a következõ opciókkal engedélyezhetjük a bejövõ kapcsolatok továbbítását: 

nat port tcp 10.0.0.2:ftp ftp
nat port tcp 10.0.0.2:http http

vagy egyáltalán ne bízzunk meg a külvilágban: 

nat deny_incoming yes

27.2.1.4. A rendszer végsõ beállítása

Mostanra ugyan már beállítottuk a ppp programot, azonban még néhány dolgot be kell állítanunk, mielõtt ténylegesen nekilátnánk használni. Ezek mindegyike az /etc/rc.conf állomány módosítását igényli.

Az állományt fentrõl lefelé fogjuk feldolgozni, de elõtte ne felejtsünk el értéket adni a hostname= változónak, például: 

hostname="ize.minta.com"

Amennyiben a szolgáltatónk statikus IP-címet és nevet biztosít számunkra, az lesz a legjobb, ha itt a tõle kapott nevet adjuk meg.

Keressük meg a network_interfaces változót. Ha a rendszerünkben kérésre akarjuk tárcsázni a szolgáltatónkat, akkor a tun0 eszközt mindenképpen vegyük fel az értékébe, minden más esetben pedig távolítsuk el. 

network_interfaces="lo0 tun0"
ifconfig_tun0=

Az ifconfig_tun0 változónak üres értéket kell megadnunk, és létre kell hoznunk egy /etc/start_if.tun0 nevû állományt. Ebben a következõ sornak kell szerepelnie: 

ppp -auto arendszerem

Ez a szkript a hálózat beállításakor fut le, és a ppp démont automatikus módban indítja el. Ha az adott gép egy helyi hálózat átjárója is egyben, akkor az -alias kapcsolót is érdemes megadnunk mellette. A pontosabb részletek tekintetében olvassuk el a megfelelõ man oldalt.

Az /etc/rc.conf állományban a NO érték megadásával tiltsuk le az útválasztást végzõ program használatát: 

router_enable="NO"

Fontos, hogy a routed démon ne induljon el, mivel routed hajlamos törölni a ppp által létrehozott alapértelmezett útválasztási bejegyzéseket.

Ezenkívül még a sendmail_flags változóról szóló sorból is érdemes kivenni a -q opciót, máskülönben a sendmail minden mûvelet megkezdése elõtt nekiáll felderíteni a hálózatot, és ezzel megindítja a tárcsázást. Próbáljuk meg így átírni az értékét: 

sendmail_flags="-bd"

Ezért cserébe viszont a sendmail programot a ppp kapcsolat létrejöttekor mindig utasítanunk kell, hogy újból ellenõrizze a levelezési sort. Ezt a következõk begépelésével érhetjük el: 

# /usr/sbin/sendmail -q

Ugyanezt automatikusan is meg tudjuk tenni a !bg paranccsal a ppp.linkup állományban: 

1     szolgaltato:
2       delete ALL
3       add 0 0 HISADDR
4       !bg sendmail -bd -q30m

Ha nem felelne meg ez a megoldás, akkor egy "dfilter" is beállítható az SMTP forgalom szûrésére. A példák között megtaláljuk ennek pontos minkéntjét.

Ezután már csak a gépünk újraindítása maradt hátra. Az újraindítás után már be is gépelhetjük: 

# ppp

ahol a dial szolgaltato parancs kiadásával meg tudjuk kezdeni a PPP kapcsolat felépítését, vagy a ppp programot megkérhetjük arra, hogy automatikusan kezdje el, amint van kimenõ forgalom (és nem készítettük el a start_if.tun0 szkriptet). Ekkor gépeljük be ezt: 

# ppp -auto szolgaltato

27.2.1.5. Összefoglalás

Gyorsan foglaljuk össze, hogy az ppp beállításához milyen lépések megtétele szükséges az elsõ alkalommal:

A kliens oldalán:

  1. Gyõzõdjünk meg róla, hogy a tun eszköz benne van a rendszermagban.

  2. Ellenõrizzük, hogy a tunN eszközhöz tartozó állomány rendelkezésre áll a /dev könyvtárban.

  3. Hozzunk létre egy bejegyzést az /etc/ppp/ppp.conf állományban. A pmdemand példából a legtöbb szolgáltató esetében ki tudunk indulni.

  4. Ha dinamikus IP-címet kapunk, akkor az /etc/ppp/ppp.linkup állományba is vegyünk fel egy bejegyzést.

  5. Frissítsük az /etc/rc.conf állományunkat.

  6. Ha igény szerint akarunk tárcsázni, akkor hozzunk létre start_if.tun0 néven egy szkriptet.

A szerver oldalán:

  1. Gondoskodjunk róla, hogy a tun eszköz támogatása szerepel rendszermagban.

  2. Gyõzõdjünk meg róla, hogy a tunN eszköz megtalálható a /dev könyvtárban.

  3. Az /etc/passwd állományban (a vipw(8) program használatával) hozzunk létre bejegyzéseket.

  4. A felhasználók könyvtáraiban hozzunk létre egy olyan profilt, amely ppp -direct direct-server vagy egy ehhez hasonló parancsot futtat le.

  5. Az /etc/ppp/ppp.conf állományban adjuk meg egy bejegyzést. A direct-server példa ehhez egy remek alapot biztosít.

  6. Az /etc/ppp/ppp.linkup állományban hozzunk létre egy bejegyzést.

  7. Frissítsük az /etc/rc.conf állományunkat.

27.3. A rendszerszintû PPP alkalmazása

Ez a szakasz csak FreeBSD 7. X esetén érvényes.

27.3.1. A rendszerszintû PPP beállítása

Mielõtt a gépünkön nekikezdünk a PPP beállításának, ellenõrizzük, hogy a pppd megtalálható a /usr/sbin könyvtárban és az /etc/ppp könyvtár létezik.

A pppd két módban képes mûködni:

  1. "kliensként" - a gépünket soros vonali vagy modemes PPP kapcsolaton keresztül csatlakoztatjuk a külvilághoz

  2. "szerverként" - a számítógépünk egy hálózat része, ahol a többieket a PPP használatával kapcsoljuk össze

Mind a két esetben egy konfigurációs állomány tartalmát kell összeállítanunk (ez az /etc/ppp/options vagy a ~/.ppprc , ha a gépünkön több felhasználó is PPP-t akar használni).

Egy modemes vagy soros vonali szoftverre is szükségünk lesz (ez többnyire a comms/kermit ), amellyel távoli gépeket tudunk felhívni és feléjük kapcsolatot felépíteni.

27.3.2. A pppd mint kliens

A most következõ /etc/ppp/options állománnyal egy Cisco terminál szerverhez tudunk kapcsolódni egy PPP vonalon keresztül. 

crtscts         # a hardveres forgalomirányítás engedélyezése
modem           # modem vezérlõvonal
noipdefault     # a távoli PPP szervernek kell IP-címet adnia
                # ha az IPCP alapú egyeztetés során a távoli gép nem küld
                # nekünk IP-címet, akkor vegyük ki ezt a beállítást
passive         # LCP csomagokat várunk
domain ppp.ize.com      # ide írjuk be a hálózati nevünket

:távoli_ip    # ide kell írni a távoli PPP szerver IP-címét
                # a PPP kapcsolaton keresztül erre fogjuk továbbküldeni a csomagokat
                # ha nem adtuk meg "noipdefault" beállítást, akkor ezt a sort
                # írjuk át helyi_ip:távoli_ip alakúra

defaultroute    # adjuk meg ezt a sort is, ha a PPP szerverünket egyben az
                # alapértelmezett átjárónak is be akarjuk állítani

Így kapcsolódunk:

  1. Tárcsázzuk a távoli gépet a Kermit (vagy bármilyen más modemes program) elindításával, majd adjuk meg a felhasználói nevünket és jelszavunkat (vagy bármi mást, amivel a távoli gépen engedélyezni tudjuk a PPP használatát).

  2. Lépjünk ki a Kermit programból (anélkül, hogy bontanánk a vonalat).

  3. Írjuk be a következõket: 

    # /usr/sbin/pppd /dev/tty01 19200

    Ne felejtsük el megadni a megfelelõ sebességet és eszközt.

A számítógépünk most már PPP-n keresztül csatlakozik. Ha valamilyen okból nem sikerülne felépíteni a kapcsolatot, akkor vegyük fel a debug beállítást is az /etc/ppp/options állományba, majd a konzolra érkezõ üzenetek segítségével próbáljuk meg felderíteni a probléma okát.

Az alábbi /etc/ppp/pppup szkript mind a három fázist automatikussá teszi: 

#!/bin/sh
pgrep -l pppd
pid=`pgrep pppd`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing pppd, PID=' ${pid}
        kill ${pid}
fi
pgrep -l kermit
pid=`pgrep kermit`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing kermit, PID=' ${pid}
        kill -9 ${pid}
fi

ifconfig ppp0 down
ifconfig ppp0 delete

kermit -y /etc/ppp/kermit.dial
pppd /dev/tty01 19200

Az /etc/ppp/kermit.dial egy olyan Kermit szkript, amivel tárcsázni tudunk és a távoli gépen elvégezni az összes szükséges hitelesítést (a leírás végén találhatunk is egy ilyen szkriptet példaként).

Az alábbi /etc/ppp/pppdown szkripttel tudjuk bontani a PPP vonalat: 

#!/bin/sh
pid=`pgrep pppd`
if [ X${pid} != "X" ] ; then
        echo 'killing pppd, PID=' ${pid}
        kill -TERM ${pid}
fi

pgrep -l kermit
pid=`pgrep kermit`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing kermit, PID=' ${pid}
        kill -9 ${pid}
fi

/sbin/ifconfig ppp0 down
/sbin/ifconfig ppp0 delete
kermit -y /etc/ppp/kermit.hup
/etc/ppp/ppptest

A /usr/etc/ppp/ppptest elindításával ellenõrizni tudjuk, hogy a pppd még mindig fut. Ez valahogy így néz ki: 

#!/bin/sh
pid=`pgrep pppd`
if [ X${pid} != "X" ] ; then
        echo 'pppd running: PID=' ${pid-NONE}
else
        echo 'No pppd running.'
fi
set -x
netstat -n -I ppp0
ifconfig ppp0

A vonal bontásához az /etc/ppp/kermit.hup szkriptet kell elindítanunk, amiben a következõ szerepelnek: 

set line /dev/tty01	; ide írjuk be a saját modemünket
set speed 19200
set file type binary
set file names literal
set win 8
set rec pack 1024
set send pack 1024
set block 3
set term bytesize 8
set command bytesize 8
set flow none

pau 1
out +++
inp 5 OK
out ATH0\13
echo \13
exit

A kermit helyett a chat programot is használhatjuk:

A következõ két állomány már elég egy kapcsolat létrehozásához pppd használatával:

/etc/ppp/options : 

/dev/cuad1 115200

crtscts		# a hardveres forgalomirányítás engedélyezése
modem		# modemes vezérlõvonal
connect "/usr/bin/chat -f /etc/ppp/login.chat.script"
noipdefault	# a távoli PPP kiszolgálónak adnia kell egy IP-címet
	        # ha a távoli gép nem küldi az IP-címünk az IPCP alapú egyeztetés során
                # akkor távolítsuk el ezt a beállítást
passive         # LCP csomagokat várunk
domain sajat.tartomany	# ide írjuk be a saját tartománynevünket

:		# a távoli PPP kiszolgáló IP-címét tegyük ide
	        # ezen keresztül fogjuk továbbküldeni a PPP kapcsolaton áthaladó csomagokat
                # nem adtuk meg a "noipdefault" beállítást, akkor ezt
                # sort írjuk át helyi_ip:távoli_ip alakúra

defaultroute	# ez a sor akkor kell, ha a PPP szerver lesz az
	        # alapértelmezett átjárónk is

/etc/ppp/login.chat.script :

A most következõt egyetlen sorba kell írnunk. 

ABORT BUSY ABORT 'NO CARRIER' "" AT OK ATDTtelefon.szám
  CONNECT "" TIMEOUT 10 ogin:-\\r-ogin: bejelentkezési-azonosító
  TIMEOUT 5 sword: jelszó

Miután ezeket telepítettük és a megfelelõképpen módosítottuk, már csak a pppd parancsot kell kiadnunk, valahogy így: 

# pppd

27.3.3. A pppd mint szerver

Az /etc/ppp/options állományban nagyjából a következõknek kell szerepelnie: 

crtscts                         # hardveres forgalomirányítás
netmask 255.255.255.0           # hálózati maszk (nem kötelezõ)
192.114.208.20:192.114.208.165  # a helyi és távoli gépek IP-címei
                                # a helyi IP-nek el kell térnie az Ethernet
                                # (vagy más egyéb) felülethez tartozó címtõl.
                                # a távoli IP a távoli géphez rendelt IP-cím
domain ppp.ize.com              # a saját tartományunk
passive                         # az LCP csomagok várása
modem                           # modemes vonal

Az alábbi /etc/ppp/pppserv szkript a pppd démont szervernek állítja be: 

#!/bin/sh
pgrep -l pppd
pid=`pgrep pppd`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing pppd, PID=' ${pid}
        kill ${pid}
fi
pgrep -l kermit
pid=`pgrep kermit`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing kermit, PID=' ${pid}
        kill -9 ${pid}
fi

# reset ppp interface
ifconfig ppp0 down
ifconfig ppp0 delete

# enable autoanswer mode
kermit -y /etc/ppp/kermit.ans

# run ppp
pppd /dev/tty01 19200

A szerver leállítására a következõ /etc/ppp/pppservdown szkriptet kell használnunk: 

#!/bin/sh
pgrep -l pppd
pid=`pgrep pppd`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing pppd, PID=' ${pid}
        kill ${pid}
fi
pgrep -l kermit
pid=`pgrep kermit`
if [ "X${pid}" != "X" ] ; then
        echo 'killing kermit, PID=' ${pid}
        kill -9 ${pid}
fi
ifconfig ppp0 down
ifconfig ppp0 delete

kermit -y /etc/ppp/kermit.noans

A következõ Kermit szkript ( /etc/ppp/kermit.ans ) engedélyezi vagy tiltja le a modem automatikus válaszadását. Körülbelül így épül fel: 

set line /dev/tty01
set speed 19200
set file type binary
set file names literal
set win 8
set rec pack 1024
set send pack 1024
set block 3
set term bytesize 8
set command bytesize 8
set flow none

pau 1
out +++
inp 5 OK
out ATH0\13
inp 5 OK
echo \13
out ATS0=1\13   ; "ATS0=0\13"-ra írjuk át, ha le akarjuk tiltani az
                ; automatikus válaszadást
inp 5 OK
echo \13
exit

Az /etc/ppp/kermit.dial elnevezésû szkriptet használhatjuk arra, hogy tárcsázzunk távoli gépeket és hitelesítsük magunkat rajtuk. Írjuk át az igényeinknek megfelelõen, tegyük bele a bejelentkezéshez szükséges azonosítót és jelszót, illetve a modemünk és a távoli gép válaszai szerint módosítsuk az input utasításokat. 

;
; írjuk ide azt a com vonalat, amire a modemünk csatlakozik:
;
set line /dev/tty01
;
; ide kerül a modem sebessége:
;
set speed 19200
set file type binary            ; teljes 8 bites állomány-átvitel
set file names literal
set win 8
set rec pack 1024
set send pack 1024
set block 3
set term bytesize 8
set command bytesize 8
set flow none
set modem hayes
set dial hangup off
set carrier auto                ; adjuk meg a SET CARRIER utasítást is, ha kell
set dial display on             ; adjuk meg a SET DIAL utasítást is, ha kell
set input echo on
set input timeout proceed
set input case ignore
def \%x 0                       ; a bejelentkezés számlálója
goto slhup

:slcmd                          ; tegyük a modemet parancs módba
echo Tegyuk a modemet parancs modba.
clear                           ; töröljük a be nem olvasott karaktereket a bemeneti pufferbõl
pause 1
output +++                      ; a Hayes-féle helyettesítési szekvenciák használata
input 1 OK\13\10                ; várjuk meg az OK jelzést
if success goto slhup
output \13
pause 1
output at\13
input 1 OK\13\10
if fail goto slcmd              ; ha a modem nem válaszol OK-val, akkor próbálkozzunk újra

:slhup                          ; bontsuk a vonalat
clear                           ; töröljük ki a be nem olvasott karaktereket a bemeneti pufferbõl
pause 1
echo A vonal bontasa.
output ath0\13                  ; a kapcsolat létrejöttét jelzõ Hayes-parancs
input 2 OK\13\10
if fail goto slcmd              ; ha nincs OK válasz, akkor tegyük a modemet parancs módba

:sldial                         ; tárcsázzuk a számot
pause 1
echo Dialing.
output atdt9,550311\13\10       ; ide írjuk a telefonszámot
assign \%x 0                    ; nullázzuk le az idõzítõt

:look
clear                           ; töröljük az olvasatlan karaktereket a bemeneti pufferbõl
increment \%x                   ; számoljuk a másodperceket
input 1 {CONNECT }
if success goto sllogin
reinput 1 {NO CARRIER\13\10}
if success goto sldial
reinput 1 {NO DIALTONE\13\10}
if success goto slnodial
reinput 1 {\255}
if success goto slhup
reinput 1 {\127}
if success goto slhup
if < \%x 60 goto look
else goto slhup

:sllogin                        ; bejelentkezés
assign \%x 0                    ; nullázzuk le az idõzítõt
pause 1
echo A bejelentkezes keresese.

:slloop
increment \%x                   ; számoljuk a másodperceket
clear                           ; töröljük az olvasatlan karaktereket a bemeneti pufferbõl
output \13
;
; ide írjuk be a várható bejelentkezési sablont:
;
input 1 {Felhasznaloi nev: }
if success goto sluid
reinput 1 {\255}
if success goto slhup
reinput 1 {\127}
if success goto slhup
if < \%x 10 goto slloop      ; tízszer próbálkozzunk a bejelentkezéssel
else goto slhup                 ; 10 sikertelen próbálkozás után bontsuk a vonalat és kezdjük újra

:sluid
;
; ide írjuk be a felhasználói azonosítónkat:
;
output ppp-login\13
input 1 {Jelszo: }
;
; ide tegyük a hozzá tartozó jelszót:
;
output ppp-password\13
input 1 {Atvaltas SLIP modba.}
echo
quit

:slnodial
echo \7Nincs vonal.  Ellenorizzuk a telefonvonalat!\7
exit 1

; local variables:
; mode: csh
; comment-start: "; "
; comment-start-skip: "; "
; end:

27.4. PPP kapcsolatok hibaelhárítása

A FreeBSD 8.0 kiadásától kezdõdõen a sio(4) meghajtó szerepét a uart(4) veszi át. Emiatt a soros vonali eszközöket /dev/cuadN és /dev/cuauN helyett /dev/ttydN és /dev/ttyuN néven lehet elérni. A FreeBSD 7. X változatok felhasználóinak ennek megfelelõen kell olvasniuk ezt a leírást.

Ebben a szakaszban összefoglalunk néhány olyan problémát, ami a PPP modemen keresztüli használata során keletkezhet. Például pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy a tárcsázott rendszer milyen adatokat és hogyan fog tõlünk bekérni. Egyes szolgáltatók egy ssword promptot, míg mások egy password promptot adnak. Ha a ppp szkript nem illeszkedik ezekhez az elvárásokhoz, akkor nem tudunk bejelentkezni. A ppp csatlakozások nyomonkövetésének egyik leggyakoribb módja a manuális kapcsolódás. A következõkben ezért a manuális csatlakozásokra vonatkozó legszükségesebb ismereteket mutatjuk be lépésrõl lépésre.

27.4.1. Az eszközleírók ellenõrzése

Ha saját rendszermagot használunk, ne felejtsük el felvenni a következõ sort a konfigurációs állományba: 

device   uart

A GENERIC rendszermag az uart eszközt már alapértelmezés szerint tartalmazza, ezért ilyenkor már nincs több teendõnk. Egyszerûen csak a dmesg parancs kimenetében keressük meg a modemes eszközhöz tartozó adatokat: 

# dmesg | grep uart

Ennek eredményeképpen kapunk egy rövid összefoglalást a uart típusú eszközökrõl. Ezek lesznek a számunkra fontos COM portok. Amennyiben a modemünk egy szabványos soros portként mûködik, akkor a uart1 vagy COM2 néven kell keresnünk. Ha megtaláltuk, akkor nem kell új rendszermagot fordítanunk. Amikor a soros vonali modemünk a uart1 vagy COM2 porton csatlakozik DOS-ban, akkor itt a neki megfelelõ eszköz a /dev/cuau1 lesz.

27.4.2. Kapcsolódás manuálisan

A ppp kézi irányításával gyorsan, egyszerûen és minden fájdalomtól mentesen tudunk csatlakozni az internethez, de olyankor is hasznos, ha ki akarjuk deríteni, hogy az internet-szolgáltatónk milyen módon kezeli a kliensek ppp csatlakozásait. Nos, akkor ehhez indítsuk is el a PPP alkalmazást a paranccsorból. Az alábbi példákban rendre a pelda névvel hivatkozunk a PPP-t mûködtetõ gépre. A ppp tehát a ppp parancs begépelésével indítható: 

# ppp

Ezzel elindítottuk a ppp programot. 

ppp ON pelda> set device /dev/cuau1

Beállítjuk a modemünket, ami ebben az esetben a cuau1 . 

ppp ON pelda> set speed 115200

Beállítjuk a csatlakozás sebességét, ami ebben az esetben 115 200 kbit/mp. 

ppp ON pelda> enable dns

Azt mondjuk a ppp programnak, hogy állítsa be a névfeloldót és az /etc/resolv.conf állományt egészítse ki a megfelelõ névszerverekkel. Ha a ppp nem képes megállapítani a gépünk nevét, akkor késõbb ezt még kézzel is be tudjuk állítani. 

ppp ON pelda> term

Váltsunk "terminál" módba, így mi irányítjuk a modemet. 

deflink: Entering terminal mode on /dev/cuau1
type '~h' for help
at
OK
atdt123456789

Az at paranccsal hozzuk alaphelyzetbe a modemet, majd a atdt paranccsal és egy telefonszám megadásával megkezdjük a szolgáltató tárcsázását. 

CONNECT

Ezzel jelez vissza a kapcsolódás megkezdésérõl. Ha itt bármilyen hardvertõl független csatlakozási probléma merülne fel, akkor ezen a ponton tudunk ellene tenni valamit. 

ISP Login:felhasznalonev

Itt kell megadnunk a felhasználói nevünket, ami megegyezik a szolgáltató által adott azonosítónkkal. 

ISP Pass:jelszo

Ezúttal a jelszavunkat kell megadni, amit szintén a szolgáltató bocsátott rendelkezésünkre az azonosító mellett. Akárcsak amikor bejelentkezünk a FreeBSD-be, itt sem fog látszódni a jelszavunk. 

Shell or PPP:ppp

Szolgáltatótól függõen elõfordulhat, hogy ez a sor soha nem is jelenik meg. Itt kérdezik meg, hogy a szolgáltatónál egy shellt akarunk használni, vagy csak elindítani egy ppp kapcsolatot. Ebben a példában természetesen a ppp opciót választjuk, mivel egy internet-elõfizetés birtokosai vagyunk. 

Ppp ON pelda>

Figyeljük meg, hogy az elsõ p nagybetûssé vált. Ezzel jelzi a program, hogy sikeresen csatlakoztunk a szolgáltatónkhoz. 

PPp ON pelda>

Sikeresen azonosítottuk magunkat a szolgáltató felé és várjuk az IP-címünket. 

PPP ON pelda>

Megkaptuk az IP-címünket és ezzel sikeresen felépült a kapcsolat. 

PPP ON pelda>add default HISADDR

Itt adjuk hozzá az alapértelmezett útvonalat, amire mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy a külvilággal is kapcsolatban tudjunk lépni, mivel jelenleg csak a vonal másik végén lévõ gépet érjük el. Ha ezt bizonyos, már meglevõ útvonalak miatt nem sikerül felvenni, akkor az add elé tegyünk egy ! jelet. Ezt viszont a kapcsolat felépítése elõtt is megtehetjük, így menet közben az új útvonalat felveszi a többi közé.

Ha eddig minden remekül ment, akkor ezen ponton már egy élõ internet-kapcsolattal rendelkezünk, és a programot a CTRL + z lenyomásával a háttérbe is tehetjük. Ha a PPP felirat ismét a ppp feliratra váltana, akkor az arra utal, hogy elvesztettük a kapcsolatot. Erre nem árt figyelni, mivel ezzel jelzi az aktuális kapcsolat állapotát. A nagybetûs P-k jelölik, hogy az adott szinten megvan a kapcsolat a szolgáltató felé, a kisbetûs p-k pedig arra utalnak, hogy azon a szinten a kapcsolat valamiért megszûnt. A ppp csak ezt a két állapotot ismeri.

27.4.2.1. Nyomkövetés

Ha közvetlen vonalunk van és mégsem sikerül kapcsolatot létesíteni, akkor tiltsuk le a hardveres CTS/RTS forgalomirányítást a set ctsrts off paranccsal. Ez leginkább akkor fordul elõ, ha csatlakoztunk egy olyan terminálszerverhez, amely valamennyire képes kezelni a PPP kapcsolatokat, de a PPP megáll, mikor adatot próbál írni a kommunikációs csatornára, mivel arra a CTS (Clear To Send - "lehet küldeni") jelzésre vár, amely soha nem fog megérkezni. Ha mégis ezt a beállítást akarjuk használni, akkor a set accmap beállításra is szükségünk lesz, mivel ez kell bizonyos karakterek hardverfüggõ átküldésének felülbírálásához, legtöbb esetben a XON/XOFF miatt. A ppp(8) man oldalon találhatunk errõl és ennek használatáról részletesebb leírást.

Ha egy régebbi gyártmányú modemünk van, akkor a set parity even beállítás alkalmazása is javasolt. Alapértelmezés szerint ugyanis nincs paritás, de a régebbi modemek és (a forgalom növekedésével) egyes szolgáltatók még használják hibaellenõrzésre. Ha Compuserve elõfizetésünk van, mindenképpen kapcsoljuk be.

Amikor a PPP nem tér vissza parancs módba, akkor gyaníthatóan az egyeztetésben lesz valahol probléma, mivel a szolgáltató a kliensüktõl várja a kezdeményezését. Ezen a ponton a ~p paranccsal utasíthatjuk a ppp programot a konfigurációs információk átküldésének megkezdésére.

Ha egyáltalán nem kapunk promptot a bejelentkezéshez, akkor nagy a alószínûsége, hogy az iménti UNIX® stílusú hitelesítés helyett PAP vagy CHAP protokollt kell használnunk. A PAP vagy CHAP használatához mindössze a következõ beállításokat kell megadnunk PPP programnak a terminál mód aktiválása elõtt: 

ppp ON pelda>set authname felhasznalonev

ahol a felhasznalonev helyett a szolgáltatótól kapott azonosítót kell beírnunk. 

ppp ON pelda>set authkey jelszo

ahol a jelszo helyett a szolgáltatótól kapott jelszót kell megadnunk.

Ha sikeresen csatlakoztunk, de még nem találunk semmilyen tartománynevet, akkor a ping(8) és IP-cím segítségével tudjuk megvizsgálni, hogy mûködõképes-e a kapcsolat. Ha 100 százalékos (100%) csomagvesztést (packet loss) tapasztalunk, akkor szinte biztos, hogy nincs meg az alapértelmezett útvonal. Nézzük meg újra, hogy az add default HISADDR beállítást megadtuk-e a kapcsolat felépítésekor. Ha viszont már el tudunk érni egy távoli IP-címet, akkor nagyon valószínû, hogy az /etc/resolv.conf állományba nem került bele a megfelelõ névfeloldó címe. Az említett állománynak valahogy így kellene kinéznie: 

domain minta.com
nameserver x.x.x.x
nameserver y.y.y.y

Ahol az x.x.x.x és y.y.y.y címeket a szolgáltatónk névszervereinek címével kell behelyettesíteni. Ez nem minden esetben található meg az elõfizetõi szerzõdésben, de ha felhívjuk a szolgáltatónkat, akkor minden bizonnyal elárulják ezeket a címeket.

A syslog(3) is alkalmas a PPP kapcsolatok naplózására. Ehhez csupán ennyit kell megadnunk az /etc/syslog.conf állományban: 

!ppp
*.*     /var/log/ppp.log

A legtöbb esetben ez a lehetõség már eleve adott.

27.5. A PPP használata Ethernet felett (PPPoE)

Ebben a szakaszban azt ismertetjük, hogyan állítsuk be a PPP-t Ethernet felett (PPP over Ethernet, PPPoE).

27.5.1. A rendszermag beállítása

A PPPoE mûködéséhez most már semmilyen módosításra nincs szükség a rendszermag beállításaiban. Amennyiben a hozzá szükséges Netgraph támogatás nem található a rendszermagban, akkor azt a ppp önmûködõen betölti.

27.5.2. A ppp.conf beállítása

Íme egy mûködõ ppp.conf állomány: 

default:
  set log Phase tun command # itt akár egy részletesebb naplózást is be tudunk állítani
  set ifaddr 10.0.0.1/0 10.0.0.2/0

a_szolgaltato_neve:
  set device PPPoE:xl1 # az xl1 helyére írjuk be a saját Ethernet eszközünket
  set authname FELHASZNALONEV
  set authkey JELSZO
  set dial
  set login
  add default HISADDR

27.5.3. A ppp futtatása

root felhasználóként adjuk ki az alábbi parancsot: 

# ppp -ddial a_szolgaltato_neve

27.5.4. A ppp indítása a rendszerindítás során

Az /etc/rc.conf állományba vegyük fel a következõket: 

ppp_enable="YES"
ppp_mode="ddial"
ppp_nat="YES"	# csak akkor, ha címfordítás kell a helyi hálózaton, máskülönben "NO"
ppp_profile="a_szolgaltato_neve"

27.5.5. A szolgáltatási címkék használata

Bizonyos esetekben szolgáltatási címkét (service tag) is használnunk kell a kapcsolat létrehozásához. A szolgáltatási címkék segítségével tudjuk megkülönböztetni az adott hálózaton elérhetõ különbözõ PPPoE szervereket.

A szolgáltatótól kapott dokumentációban szerepelnie kell minden ehhez kapcsolódó információnak. Amennyiben nem találjuk, érdeklõdjünk a szolgáltatónál.

Utolsó reményként megpróbálhatjuk a Portgyûjteményben található Roaring Penguin PPPoE nevû program által javasolt módszert. Ennél vegyük azonban számításba, hogy félre tudja programozni a modemünket, amitõl akár használhatatlanná is válhat, ezért kétszer is gondoljuk meg, mielõtt használni kezdjük. Egyszerûen csak tegyük fel a szolgáltatótól a modemünk mellé kapott szoftvert. Ezután lépjünk be a program System menüjébe. Itt kell lennie a megfelelõ profilnak, ami általában az ISP .

A profil neve (a szolgáltatás címkéje) a ppp.conf állományban a PPPoE bejegyzés részeként jelenik meg a set device parancsban (ennek pontos részleteit lásd a ppp(8) man oldalon). Tehát nagyjából így néz ki: 

set device PPPoE:xl1:ISP

Az xl1 eszköz nevét ne felejtsük el a megfelelõ Ethernet kártyához tartozó eszköz nevére kicserélni.

Az ISP helyett pedig írjuk be az imént kiderített profil nevét.

A témával kapcsolatban az alábbi helyeken találhatunk további információkat:

27.5.6. PPPoE és a 3Com® HomeConnect™ ADSL Modem Dual Link

Ez a modem nem felel meg az RFC 2516 elõírásainak ( A Method for transmitting PPP over Ethernet (PPPoE) , írta: L. Mamakos, K. Lidl, J. Evarts, D. Carrel, D. Simone és R. Wheeler). Helyette az Ethernet keretekben eltérõ csomagtípus kódokat használ. A 3Com-nál panaszkodjunk, ha szerintünk is be kellene tartaniuk a PPPoE specifikációját.

A FreeBSD is csak akkor lesz képes együttmûködni ezzel az eszközzel, ha beállítjuk a megfelelõ sysctl változót. Ezt a rendszerindítás során automatikusan meg tudjuk tenni az /etc/sysctl.conf módosításával: 

net.graph.nonstandard_pppoe=1

vagy közvetlenül az alábbi paranccsal: 

# sysctl net.graph.nonstandard_pppoe=1

Sajnos, mivel ez egy rendszerszintû beállítás, ezért a 3Com® HomeConnect™ ADSL Modem és más normális PPPoE kliens vagy szerver egyszerre nem használható.

27.6. PPP ATM felett (PPPoA)

Most a PPP ATM feletti (PPP over ATM, PPPoA) beállítását fogjuk bemutatni. A PPPoA az európai DSL szolgáltatók körében igen nagy népszerûségnek örvend.

27.6.1. PPPoA használata az Alcatel SpeedTouch™ USB-vel

Az ilyen eszközökhöz tartozó PPPoA támogatás a FreeBSD-ben portként áll rendelkezésre, mivel az ehhez szükséges firmware csak az Alcatel licencelési feltételei szerint terjeszthetõ, ezért nem lehet része az alap FreeBSD rendszernek.

A szoftver telepítéséhez ezért a Portgyûjteményt kell használnunk. Telepítsük a net/pppoa portot és kövessük a mellékelt utasításokat.

Sok más USB-s eszközhöz hasonlóan az Alcatel SpeedTouch™ USB-nek a gépünkrõl kell letöltenie a mûködéséhez szükséges firmware-t. Ez a folyamat FreeBSD alatt automatizálható, tehát ez a másolás minden esetben megtörténik, amikor az eszközt az USB portra csatlakoztatjuk. Ehhez az /etc/usbd.conf állományba a következõ adatokat kell beletennünk. Az állományt root felhasználóként tudjuk csak szerkeszteni. 

device "Alcatel SpeedTouch USB"
    devname "ugen[0-9]+"
    vendor 0x06b9
    product 0x4061
    attach "/usr/local/sbin/modem_run -f /usr/local/libdata/mgmt.o"

Az usbd, vagyis az USB démon engedélyezéséhez az /etc/rc.conf állományba tegyük bele az alábbit: 

usbd_enable="YES"

Emellett még a ppp kapcsolatot is be tudjuk állítani az indítás során. Ehhez mindössze a következõ sort kell megadnunk az /etc/rc.conf állományban. Ismét megemlítjük, hogy ezt a mûveletet csak a root felhasználóval tudjuk végrehajtani. 

ppp_enable="YES"
ppp_mode="ddial"
ppp_profile="adsl"

Ezután úgy tudjuk szóra bírni a kapcsolatot, ha a net/pppoa porthoz mellékelt ppp.conf állományt használjuk fel kiindulásként.

27.6.2. Az mpd használata

Az mpd segítségével többféle szolgáltatáshoz, köztük a PPTP-hez hozzá tudunk férni. Az mpd a Portgyûjteményben net/mpd néven található meg. Sok ADSL modemnek szüksége van egy PPTP tunnelre közte és gép között. Ilyen modem például az Alcatel SpeedTouch™ Home is.

Elõször magát a portot kell telepítenünk, majd ezután már be tudjuk állítani az mpd-t a saját és a szolgáltatónk igényei szerint. A port a rengeteg leírással megtûzdelt minta konfigurációs állományait a PREFIX/etc/mpd/ könyvtárba teszi. Itt a PREFIX azt a könyvtárat jelöli, ahova a portok kerülnek. Ez alapból a /usr/local/ . Az mpd beállításáról szóló teljes dokumentáció a telepítés után elérhetõ HTML formátumban a PREFIX/shared/doc/mpd/ könyvtárban. Íme egy példa az mpd beállítására ADSL kapcsolatok esetében. Az ezzel kapcsolatos beállításaink két állományra bomlanak, melyek közül az elsõ az mpd.conf : 

default:
    load adsl

adsl:
    new -i ng0 adsl adsl
    set bundle authname felhasználónév (1)
    set bundle password jelszó (2)
    set bundle disable multilink

    set link no pap acfcomp protocomp
    set link disable chap
    set link accept chap
    set link keep-alive 30 10

    set ipcp no vjcomp
    set ipcp ranges 0.0.0.0/0 0.0.0.0/0

    set iface route default
    set iface disable on-demand
    set iface enable proxy-arp
    set iface idle 0

    open
1 A felhasználói azonosító, amellyel a szolgáltató felé hitelesítjük magunkat.
2 Az azonosítóhoz tartozó jelszó, amelyet szintén a szolgáltatól kaptunk.

Az mpd.links állomány tartalmazza a felépítendõ kapcsolatra vagy kapcsolatokra vonatkozó információkat. Például az elõbbiekhez tartozó mpd.links tartalma ez: 

adsl:
    set link type pptp
    set pptp mode active
    set pptp enable originate outcall
    set pptp self 10.0.0.1 (1)
    set pptp peer 10.0.0.138 (2)
1 A FreeBSD-s számítógépünk címe, ahonnan az mpd indul.
2 Az ADSL modemünk IP-címe. Az Alcatel SpeedTouch™ Home esetén ez a cím alapértelmezés szerint a 10.0.0.138 .

A kapcsolat ezek után pillanatok alatt felépíthetõ, ha a root felhasználóval kiadjuk a következõ parancsot: 

# mpd -b adsl

A kapcsolat állapotát a következõ paranccsal tudjuk ezután ellenõrizni: 

% ifconfig ng0
ng0: flags=88d1<UP,POINTOPOINT,RUNNING,NOARP,SIMPLEX,MULTICAST> mtu 1500
     inet 216.136.204.117 --> 204.152.186.171 netmask 0xffffffff

FreeBSD alatt az mpd használata ajánlott az ADSL szolgáltatások eléréséhez.

27.6.3. A pptpclient használata

FreeBSD alatt a net/pptpclient segítségével is tudunk PPPoA típusú szolgáltatásokhoz kapcsolódni.

A net/pptpclient felhasználásával úgy tudunk DSL szolgáltatásokat elérni, ha feltelepítjük a hozzá tartozó portot vagy csomagot, majd módosítjuk az /etc/ppp/ppp.conf állományt. Mind a két mûveletet csak root felhasználóként tudjuk lebonyolítani. Ehhez egy ppp.conf állományt lentebb adtunk meg. A ppp.conf állományban található további beállítási lehetõségekrõl a ppp(8) man oldalon olvashatunk. 

adsl:
 set log phase chat lcp ipcp ccp tun command
 set timeout 0
 enable dns
 set authname felhasználónév (1)
 set authkey jelszó (2)
 set ifaddr 0 0
 add default HISADDR
1 A DSL szolgáltatónktól kapott felhasználói név.
2 Az elõfizetéshez tartozó jelszó.

Mivel az elõfizetéshez tartozó jelszót a ppp.conf állományba titkosítatlan formában kell szerepeltetnünk, ezért gondoskodjunk róla, hogy senki sem képes olvasni a tartalmát. A most következõ parancsokkal beállítjuk, hogy ez az állomány csak a root felhasználó számára legyen olvasható. A részletekért lásd a chmod(1) és chown(8) man oldalakat. 

# chown root:wheel /etc/ppp/ppp.conf
# chmod 600 /etc/ppp/ppp.conf

Ezzel a paranccsal a DSL útválasztónk felé nyitunk egy tunnelt a PPP kapcsolathoz. Az Ethernetes DSL modemek általában egy elõre beállított helyi hálózati IP-címmel rendelkeznek, amelyhez tudunk csatlakozni. Az Alcatel SpeedTouch™ Home esetében ez a cím a 10.0.0.138 . Az útválasztóhoz adott dokumentációban keressük meg, hogy az eszközünkhöz konkrétan milyen cím tartozik. A tunnel megnyitásához és a PPP kapcsolat megindításához a következõ parancsot kell kiadnunk: 

# pptp cím adsl

Az iménti parancs végére még érdemes odatenni az "et" jelet ("&") is, mivel így a pptp mûködését a háttérben folytatja.

A parancs hatására a virtuális tunnelt megtestesítõ tun eszköz jön létre a pptp és ppp programok között. Miután visszakaptuk a parancssort, vagy a pptp program megerõsítette a kapcsolódás sikerességét, a keletkezett járatot így tudjuk ellenõrizni: 

% ifconfig tun0
tun0: flags=8051<UP,POINTOPOINT,RUNNING,MULTICAST> mtu 1500
        inet 216.136.204.21 --> 204.152.186.171 netmask 0xffffff00
        Opened by PID 918

Ha nem tudnánk valamiért csatlakozni, akkor elõször nézzük meg az útválasztónk beállításait, ami általában a telnet vagy egy böngészõ segítségével elérhetõ. Ha még mindig nem vagyunk képesek csatlakozni, akkor a pptp parancs kimenetében és ppp /var/log/ppp.log néven elérhetõ naplójában kereshetünk árulkodó nyomokat.

27.7. A SLIP használata

Ez a szakasz csak FreeBSD 7. X rendszerekre érvényes.

27.7.1. A SLIP kliensek beállítása

A következõkben azt mutatjuk be, hogy egy FreeBSD-s gépet miként tudunk egy hálózaton statikus névvel beállítani a SLIP használatával. A dinamikus hálózati nevek használatakor (vagyis amikor a címünk minden egyes tárcsázáskor megváltozhat) egy valamivel bonyolultabb beállításra van szükségünk.

Elõször is állapítsuk meg, hogy a modemünk melyik soros portra csatlakozik. Sokan /dev/modem néven egy szimbolikus linket hoznak létre a valódi eszközre, például a /dev/cuadN leíróra. Ennek köszönhetõen az eszköz tényleges névetõl el tudunk vonatkoztatni és soha nem kell módosítanunk semmit, ha a modemet például egy másik portra kell átraknunk. Ugyanis könnyedén kacifántossá tud válni a helyzet, amikor egyszerre kell megváltoztatnunk egy rakat dolgot az /etc könyvtárban és módosítanunk az összes .kermrc állományt!

A /dev/cuad0 a COM1 port, a /dev/cuad1 a COM2 és így tovább.

A rendszermag beállításait tartalmazó állományban a következõnek mindenképpen szerepelnie kell: 

device   sl

Mivel ez általában a GENERIC rendszermagban megtalálható, így ez nem okoz semmilyen gondot, kivéve, hogy ha korábban már kitöröltük.

27.7.1.1. Amit csak egyszer kell megtenni

  1. Vegyük fel az otthoni gépünket, az átjárónkat és a névszervereket az /etc/hosts állományba. Erre álljon itt egy konkrét példa: 

    127.0.0.1               localhost loghost
136.152.64.181          water.CS.Example.EDU water.CS water
136.152.64.1            inr-3.CS.Example.EDU inr-3 slip-gateway
128.32.136.9            ns1.Example.EDU ns1
128.32.136.12           ns2.Example.EDU ns2

  2. Figyeljünk oda, hogy az /etc/nsswitch.conf állományban szereplõ hosts szakaszban a dns szó elõtt a files szónak kell megjelennie. Ezek nélkül mókás dolgok tudnak történni rendszerünkben.

  3. Szerkesszük át az /etc/rc.conf állományt.

    1. A hálózati nevünket a következõ sorban tudjuk megadni: 

      hostname="az.en.nevem"

      Ide a gépünk teljes internetes hálózati nevét kell beírnunk.

    2. Az alapértelmezett átjárót az alábbi sor módosításával tudjuk beállítani úgy, hogy a 

      defaultrouter="NO"

      változó értékét átírjuk: 

      defaultrouter="slip-gateway"

  4. Készítsük el az /etc/resolv.conf állományt, amelyben majd a következõk legyenek: 

    domain CS.Example.EDU
nameserver 128.32.136.9
nameserver 128.32.136.12

    Látható, hogy ezek a névfeloldásért felelõs szerverek címei. Természetesen a ténylegesen beírandó tartomány (domain) neve és a névszerverek címei mindig az adott környezetünktõl függenek.

  5. Állítsuk be egy jelszót a root és toor felhasználóknak (és mindenki másnak, akinek még nem lenne).

  6. Indítsuk újra a számítógépünket és utána gyõzõdjünk meg róla, hogy a megfelelõ hálózati névvel rendelkezik.

27.7.1.2. A SLIP kapcsolatok felépítése

  1. Tárcsázzunk és gépeljük be a slip parancsot, majd ezt követõen a gépünk nevét és a jelszót. Ez leginkább a konkrét környezettõl függ. Ha a Kermit nevû programot használjuk, akkor egy ilyen szkripttel is próbálkozhatunk: 

    # a kermit beállítása
set modem hayes
set line /dev/modem
set speed 115200
set parity none
set flow rts/cts
set terminal bytesize 8
set file type binary
# a következõ makró felelõs a tárcsázásért és a bejelentkezésért
define slip dial 643-9600, input 10 =>, if failure stop, -
output slip\x0d, input 10 Azonosito:, if failure stop, -
output silvia\x0d, input 10 Jelszo:, if failure stop, -
output ***\x0d, echo \x0aCONNECTED\x0a

    Természetesen a felhasználói nevet és a jelszót a sajátunkra kell benne kicserélnünk. Miután ezzel is megvagyunk, a Kermit paranccsorában a csatlakozáshoz egyszerûen csak írjuk be, hogy slip .

    Nem javasoljuk, hogy az állományrendszeren a jelszavakat titkosítatlan formában tároljuk. Mindeki csak a saját felelõsségére tegyen ilyet.

  2. Hagyjuk el a Kermit programot (a Ctrl + z billentyûkombinációval bármikor fel tudjuk függeszteni a futását) és root felhasználóként írjuk be a következõt: 

    # slattach -h -c -s 115200 /dev/modem

    Ha ezután már képesek vagyunk a ping paranccsal elérni az útválasztó másik oldalán található gépet, akkor az azt jelenti, hogy sikerült csatlakoznunk! Ha viszont itt még nem járnánk sikerrel, akkor az slattach parancsnak ne a -c paramétert adjuk meg, hanem a -a paramétert.

27.7.1.3. Hogyan bontsunk egy kapcsolatot

Tegyük a következõket: 

# kill -INT `cat /var/run/slattach.modem.pid`

Ez leállítja az slattach programot. Ne felejtsük el azonban, hogy ezt csak a root felhasználóval tudjuk végrehajtani. Ezután térjünk vissza a kermit programhoz (ha felfüggesztettük volna, akkor ehhez a fg parancsra lesz szükségünk), és lépjünk ki belõle ( q ).

Az slattach(8) man oldala ehhez a ifconfig sl0 down parancsot javasolja, amellyel lényegében leállítjuk a hozzá tartozó felületet. Igazából a kettõ között nincs semmilyen komolyabb eltérés (mivel az ( ifconfig sl0 is ugyanezt eredményezi.)

Néha elõfordulhat, hogy a modem egyszerûen nem hajlandó eldobni a vonalat. Ilyen esetekben indítsuk el a kermit programot és lépjünk ki megint. Másodjára általában már sikerül.

27.7.1.4. Hibaelhárítás

Ha valamiért ez mégsem válna be, akkor csak nyugodtan kérdezõsködjünk a freebsd-net levelezési listán. A tapasztalatok szerint az embereknek eddig a következõkkel voltak problémáik:

  • Az slattach meghívásakor sem a -c , sem pedig a -a paramétert nem adták meg. (Ez ugyan nem végzetes hiba, de egyes felhasználók szerint ez segített megoldani a gondokat.)

  • Az sl0 helyett s10 -et írtak be (egyes betûtípusoknál könnyen össze lehet téveszteni ezeket).

  • Az ifconfig sl0 segítségével ellenõrizhetõ a felület állapota. Például ilyet láthatunk: 

    # ifconfig sl0
sl0: flags=10<POINTOPOINT>
        inet 136.152.64.181 --> 136.152.64.1 netmask ffffff00

  • Ha a ping(8) no route to host hibaüzenetet ad, akkor az útválasztási táblázattal van a gond. A netstat -r paranccsal gyorsan ki tudjuk listázni a rendszerünkben jelenleg nyilvántartott utakat: 

    # netstat -r
Routing tables
Destination      Gateway            Flags     Refs     Use  IfaceMTU    Rtt    Netmasks:

(root node)
(root node)

Route Tree for Protocol Family inet:
(root node) =>
default          inr-3.Example.EDU  UG          8   224515  sl0 -      -
localhost.Exampl localhost.Example. UH          5    42127  lo0 -       0.438
inr-3.Example.ED water.CS.Example.E UH          1        0  sl0 -      -
water.CS.Example localhost.Example. UGH        34 47641234  lo0 -       0.438
(root node)

    Az elõzõ példákat egy viszonylag forgalmas rendszerbõl ragadtuk ki. A rendszerünkön megjelenõ számok a hálózati aktivitás mértékének függvényei.

27.7.2. A SLIP szerverek beállítása

Ebben a leírásban igyekszünk bemutatni hogyan kell egy FreeBSD típusú rendszer alatt SLIP szervert beállítani, ami általában annyit jelent, hogy a rendszerünben a távoli SLIP kliensek csatlakozásakor automatikusan elindítjuk a kapcsolatokat.

27.7.2.1. Elõfeltételek

Ez a szakasz igen szakmai jellegû, ezért az olvasó részérõl feltételezünk a témában némi alapismeretet. Ez alatt alapvetõen a TPC/IP hálózati protokollt értjük, különös hangsúllyal a hálózatok és hálózati csomópontok címzéséen, a hálózati maszkokon, alhálózatokon, útválasztáson, az olyan útválasztási protokollokon, mint például a RIP. A SLIP beállítása egy betárcsázós szerveren mindezen fogalmak ismeretét igényli, és ha ezekkel még nem lennénk tisztában, akkor olvassuk el például Craig Hunt TCP/IP Network Administration címû könyvét (O’Reilly & Associates, Inc.; ISBN: 0-937175-82-X) vagy Douglas Comer TCP/IP protokollról szóló könyveit.

Mindezek mellett még feltételezzük, hogy már beállítottuk a modem(ek)et és a rajtuk keresztüli bejelentkezéshez szükséges állományokat. Ha még nem készítettük volna fel erre a rendszerünket, akkor a Betárcsázós szolgáltatások ad részletes tájékoztatást a betárcsázós szolgáltatások beállításáról. A soros vonali eszközmeghajtóval kapcsolatban továbbá érdemes átolvasni a sio(4) oldalt, valamint a ttys(5) , gettytab(5) , getty(8) és init(8) oldalakat a bejelentkezések modemen keresztüli fogadásáról, illetve talán az stty(1) oldalt a soros port paramétereinek megfelelõ beállításáról (mint például a clocal a közvetlenül csatlakozó soros felületek esetében).

27.7.2.2. Gyors áttekintés

A FreeBSD SLIP szerverként általában a következõ módon üzemel: a SLIP felhasználó tárcsázza a FreeBSD-s SLIP szerverünket, majd bejelentkezik egy specális SLIP bejelentkezési azonosító használatával, amely a /usr/sbin/sliplogin shellt használja. A sliplogin program az /etc/sliphome/slip.hosts állományban megkeresi a speciális felhasználóhoz tartozó sort, és ha talál egy ilyet, akkor csatlakoztatja a soros vonalat egy rendelkezésre álló SLIP felületre, amelyen aztán a SLIP felültet beállításához lefuttatja az /etc/sliphome/slip.login shell szkriptet.

27.7.2.2.1. Példa SLIP szerveren keresztüli bejelentkezésre

Például, ha a SLIP felhasználó azonosítója Shelmerg , akkor az /etc/master.passwd állományban a hozzá tartozó bejegyzést nagyjából ilyen: 

Shelmerg:password:1964:89::0:0:Guy Helmer - SLIP:/usr/users/Shelmerg:/usr/sbin/sliplogin

Amikor Shelmerg bejelentkezik, a sliplogin az /etc/sliphome/slip.hosts állományban keresni fog egy felhasználó azonosítójához illeszkedõ sort. Például tegyük fel, hogy az /etc/sliphome/slip.hosts állományban szerepel egy ilyen sor: 

Shelmerg        dc-slip sl-helmer       0xfffffc00		  autocomp

A sliplogin ezt a sor fogja megtalálni, majd a soros vonalat a következõ elérhetõ SLIP felülethez kapcsolja, amelyen ezután végrehajtja az /etc/sliphome/slip.login szkriptet a következõ módon: 

/etc/sliphome/slip.login 0 19200 Shelmerg dc-slip sl-helmer 0xfffffc00 autocomp

Ha minden jól megy, akkor az /etc/sliphome/slip.login kiad egy ifconfig parancsot azon a SLIP felületen, amelyre a sliplogin magát csatlakoztatta (amely a fenti példában a 0. SLIP felület volt, és amelyet meg is adtunk slip.login elsõ paramétereként), és így beállítja a helyi IP-címet ( dc-slip ), a távoli IP-címet ( sl-helmer ), a SLIP felülethez tartozó hálózati maszkot ( 0xfffffc00 ) valamint a további opciókat ( autocomp ). Ha valami rosszul sülne el, akkor a sliplogin ezekrõl általában nagyon jó minõségû, információdús üzeneteket készít, amelyeket a syslogd démon pedig a /var/log/messages állományba rögzít. (A syslogd(8) és syslog.conf(5) man oldalak és talán maga az /etc/syslog.conf segíthet kideríteni, hogy a syslogd jelenleg naplóz-e, és ha igen, akkor hova.)

27.7.2.3. A rendszermag beállítása

A FreeBSD alap (vagyis a GENERIC ) rendszermagja támogatja a SLIP ( sl(4) ) használatát. Ha viszont saját rendszermagunk van, akkor elõfordulhat, hogy beállítások közé fel kell vennünk a következõ sort is: 

device   sl

Alapértelmezés szerint a FreeBSD nem továbbít semmilyen csomagot. Amennyiben a FreeBSD SLIP szerverünket útválasztóként is mûködtetni akarjuk, úgy az /etc/rc.conf állományban a gateway_enable változót át kell állítanunk a YES értékre. Ennek hatására az újraindítás után is megmarad a csomagok továbbítása.

A változtatások azonnali életbeléptetéséhez adjuk ki root felhasználóként a következõ parancsot: 

# /etc/rc.d/routing start

Ha a FreeBSD rendszermag beállítása során segítségre szorulnánk, akkor olvassuk el A FreeBSD rendszermag testreszabása et.

27.7.2.4. A sliplogin beállítása

Ahogy arra már korábban is utaltunk, az /etc/sliphome könyvtárban három állomány felelõs a /usr/sbin/sliplogin beállításáért (lásd sliplogin(8) ): a slip.hosts , amelyekben a SLIP felhasználókat és a hozzájuk tartozó IP-címeket adjuk meg; a slip.login , amely általában csak a SLIP felületet állítja be; (az elhagyható) slip.logout , amely a soros vonal bontásakor a slip.login hatását igyekszik visszafordítani.

27.7.2.4.1. A slip.hosts beállítása

Az /etc/sliphome/slip.hosts soraiban whitespace karakterekkel tagoltan legalább négy elem szerepel:

  • a SLIP felhasználó bejelentkezési azonosítója

  • a SLIP kapcsolat helyi címe (a SLIP szerveréhez képest)

  • a SLIP kapcsolat távoli címe

  • hálózati maszk

A helyi és távoli címek lehetnek hálózati nevek is (amelyeket vagy az /etc/hosts , vagy pedig az /etc/nsswitch.conf állományban szereplõ beállítások alapján tudunk feloldani IP-címre), illetve a hálózati maszk is lehet egy olyan név, amelyet az /etc/networks fel tud oldani. A példaként bemutatott rendszerünkben az /etc/sliphome/slip.hosts állomány nagyjából így épül fel: 

#
# login helyi-cím       távoli-cím      maszk            opc1    opc2
#                                               (normal,compress,noicmp)
#
Shelmerg  dc-slip       sl-helmerg      0xfffffc00      autocomp

A sorok végén az alábbi opciók közül egy vagy több szerepelhet:

  • normal - a fejléceket nem tömörítjük

  • compress - a fejlécek tömörítése

  • autocomp - ha a távoli végpont engedi, akkor tömörítsük a fejléceket

  • noicmp - az ICMP csomagok tiltása (így például a "ping" által generált csomagok is eldobódnak a sávszélesség felemésztese helyett)

A SLIP kapcsolathoz tartozó helyi és távoli címek megválasztása függ attól, hogy egy külön TCP/IP alhálózatot szentelünk-e neki, vagy a SLIP szerverünkön egy "ARP proxy"-t használunk (amely tulajdonképpen nem egy "valódi" ARP proxy, de ebben a szakaszban így fogunk rá hivatkozni). Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy melyik módszert válasszuk vagy hogy miként osszuk ki az IP-címeket, akkor nézzünk utána ezekenek a SLIP használatával kapcsolatos elõfeltételek között megemlített könyvekben ( Elõfeltételek ) és/vagy konzultáljunk a hálózatunk karbantartójával.

Ha a SLIP klienseknek külön alhálózatokat osztunk ki, akkor a saját IP-címünkbõl kell létrehoznunk és kiadnunk ezeket. Ezután valószínûleg a SLIP szerverünkön keresztül még meg kell adnunk egy statikus útvonalat legközelebbi IP útválasztó felé.

Minden más esetben az "ARP proxy" módszert kell alkalmaznunk, ahol a SLIP kliensek IP-címeit a SLIP szerver Ethernet alhálózatából osztjuk ki, és ennek megfelelõen az /etc/sliphome/slip.login és /etc/sliphome/slip.logout szkripteket módosítanunk kell úgy, hogy az arp(8) segítségével képesek legyenek a SLIP szerver ARP táblázatában kezelni a "proxy ARP" bejegyzéseket.

27.7.2.4.2. A slip.login beállítása

Egy átlagos /etc/sliphome/slip.login állomány körülbelül ilyen: 

#!/bin/sh -
#
#       @(#)slip.login  5.1 (Berkeley) 7/1/90

#
# Egy általános slip vonali bejelentkezési állomány. A sliplogin ezt az alábbi
# paraméterekkel hívja meg:
#      1        2         3        4          5         6     7-n
#   slipegys. ttyseb.  azonosító helyi-cím távoli-cím maszk egyéb-pmek.
#
/sbin/ifconfig sl$1 inet $4 $5 netmask $6

Ez a slip.login állomány az ifconfig segítségével pusztán beállítja a megfelelõ SLIP felülethez tartozó helyi, valamint távoli címet és a hálózati maszkot.

Ha ehelyett azonban az "ARP proxy" módszerét választottuk volna (tehát a SLIP kliensekenek nem akarunk egész alhálózatokat kiutalni), akkor az /etc/sliphome/slip.login állomány eképpen alakul: 

#!/bin/sh -
#
#       @(#)slip.login  5.1 (Berkeley) 7/1/90

#
# Egy általános slip vonali bejelentkezési állomány. A sliplogin ezt az alábbi
# paraméterekkel hívja meg:
#      1        2         3        4          5         6     7-n
#   slipegys. ttyseb.  azonosító helyi-cím távoli-cím maszk egyéb-pmek.
#
/sbin/ifconfig sl$1 inet $4 $5 netmask $6
# A SLIP kliensre vonatkozó ARP kéréseket a mi Ethernet címünkkel
# válaszoljuk meg:
/usr/sbin/arp -s $5 00:11:22:33:44:55 pub

Láthatjuk, hogy az elõbbi slip.login állomány egy arp -s $5 00:11:22:33:44:55 pub paranccsal egészült ki, ami a SLIP szerver ARP táblázatában hoz létre egy ARP bejegyzést. Ez az ARP bejegyzés gondoskodik róla, hogy a SLIP szerver válaszoljon a saját Ethernetes MAC-címével, amikor egy másik IP csomópont a SLIP kliens IP-címe felõl érdeklõdik.

Amikor a fenti példából indulunk ki, a benne megadott MAC-címet ( 00:11:22:33:44:55 ) feltétlenül cseréljük a rendszerünk Ethernet kártyájának MAC-címével, mert különben az "ARP proxy" egyáltalán nem fog mûködni! A SLIP szerverünk MAC-címét a netstat -i paranccsal deríthetjük ki, amelynek a kimenetében a második sor valahogy így néz ki: 

ed0   1500  <Link>0.2.c1.28.5f.4a         191923	0   129457     0   116

Ebbõl derül ki, hogy az adott rendszer valódi MAC-címe a 00:02:c1:28:5f:4a - az arp(8) számára azonban a netstat -i kimenetében szereplõ pontokat kettõspontokra kell cserélni, és a tagokat ki kell egészíteni kétkarakteres hexadecimális számokká. Az arp(8) man oldalán tudhatunk meg ennek részleteirõl többet.

Amikor létrehozzuk az /etc/sliphome/slip.login és /etc/sliphome/slip.logout állományokat, akkor ne felejtsük el hozzájuk beállítani a "végrehajtást" engedélyezõ bitet sem (tehát ilyenkor mindig adjuk ki a chmod 755 /etc/sliphome/slip.login /etc/sliphome/slip.logout parancsokat is), különben a sliplogin ezeket nem tudja majd elindítani.

27.7.2.4.3. A slip.logout beállítása

Az /etc/sliphome/slip.logout állományra nincs feltétlenül szükségünk (hacsak nem egy "ARP proxy"-t akarunk csinálni), de ha valamiért mégis el akarjuk készíteni, akkor ehhez a következõ alapvetõ slip.logout szkript használható: 

#!/bin/sh -
#
#       slip.logout

#
# Egy logout állomány a slip vonalhoz. A sliplogin ezt a szkriptet a
# következõ paraméterekkel hívja:
#      1        2         3        4          5         6     7-n
#   slipegys. ttyseb.   login helyi-cím  távoli-cím   maszk opc-pmek.
#
/sbin/ifconfig sl$1 down

Ha az "ARP proxy" módszert használjuk, és az /etc/sliphome/slip.logout felhasználásával akarjuk a SLIP klienshez tartozó ARP bejegyzést törölni, akkor ebbõl induljunk ki: 

#!/bin/sh -
#
#       @(#)slip.logout

#
# Egy logout állomány a slip vonalhoz. A sliplogin ezt a szkriptet a
# következõ paraméterekkel hívja:
#      1        2         3        4          5         6     7-n
#   slipegys. ttyseb.   login helyi-cím  távoli-cím   maszk opc-pmek.
#
sbin/ifconfig sl$1 down
# Ne válaszoljunk többet a SLIP kliensre vonatkozó ARP kérésekre
/usr/sbin/arp -d $5

Az arp -d $5 parancs eltávolítja az "ARP proxy" mûködéséhez bejegyzést, amelyet még a slip.login szkripttel vettünk fel a SLIP kliens bejelentkezésekor.

Talán felesleges ismételgetésnek tûnhet: az /etc/sliphome/slip.logout állománynak létrehozása után állítsuk be a végrehajtásra szóló bitet (vagyis adjuk ki a chmod 755 /etc/sliphome/slip.logout parancsot).

27.7.2.5. Az útválasztással kapcsolatos megfontolások

Ha a hálózatunk többi része (lényegében az internet) és a SLIP klienseink között nem az "ARP proxy" módszerrel közvetítjük a csomagokat, akkor a legközelebbi alapértelmezett átjárókhoz minden bizonnyal fel kell vennünk statikus útvonalakat, így a SLIP kliensek alhálózatai a SLIP szerverünkön keresztül ki tudnak jutni.

27.7.2.5.1. Statikus útvonalak

A legközelebbi alapértelmezett átjárók felé nem minden esetben könnyû felvenni statikus útvonalakat (vagy egyes esetekben pedig egyenesen lehetetlen, mivel nincsenek meg hozzá a jogaink). Ha az intézményünkön belül több átjáró is megtalálható, akkor bizonyos útválasztók, például a Cisco és Proteon gyártmányúak esetében nem csak a SLIP alhálózatok felé kell beállítanunk statikus útvonalakat, hanem azt is meg kell mondanunk, hogy ezekrõl milyen más útválasztók is tudjanak. Pontosan emiatt a statikus útválasztás beüzemeléséhez szükségünk lesz egy kis utánajárásra és próbálgatásra.

Last modified on : 2025. február 18. by Fernando Apesteguía

Home